Három nap Wrocławban
Wrocław - magyar neve Boroszló - az egyik legszebb és legnépszerűbb város Lengyelországban. Lakosságát tekintve az ország harmadik legnagyobb települése és az egyik legrégebbi lengyel város. Az Alsó-sziléziai vajdaság (województwo dolnośląskie) központja, Szilézia történelmi fővárosa.
Most kivételesen itthon hagytuk az autót, és Flixbusszal utaztunk. Csütörtökön este indultunk és péntek reggelre érkeztünk meg a wrocławi autóbuszállomásra.
Lengyel nyelvtudásomat már a mosdóba való bejutáskor kamatoztathattam, mert kiderült, hogy az ajtó csak zsetonnal nyílik, amit a jegypénztárnál kellett megvenni.
Éhesek voltunk, így az első utunk a mosdó után a gyorskajázóba vezetett. Itthon nagyon ritkán eszem a mekiben, de most csak ez volt nyitva a közelben reggel 7-kor.
Máris fellelkesültem, amint megláttam az érintőképernyőt és gondolkozás nélkül a lengyel nyelvű menükínálatot választottam.
Az állomásból kilépve máris érdemes volt visszanézni és lefotózni az impozáns épületet.
Rögtön a főbejáratnál már szinte bele is botlottam az első törpeszobrocskába.
A wrocławi törpék
Közel 400 aranyos törpeszobor található a városban, teljesen váratlan helyeken lehet velük találkozni: járdán, padokon, boltok előtt, műemlékek környékén és még az épületekben is.
Egy kis történelmi háttér is fűződik hozzá. Az első, narancssárgasapkás, virággal a kezükben mosolygó törpealakok az 1980-as években kezdtek megjelenni.
Ezek a Narancs Alternatíva nevű mozgalom művei voltak, így fejezték ki tiltakozásukat a kommunista rendszer ellen.
Az épületek falain keletkezett festékfoltokra rajzolták őket, miután a kommunista hatóságok átfestették a szocializmusellenes feliratokat és jelszavakat.
2005-ben a törpék lekerültek a falakról, és szobrok formájában elfoglalták Wrocław utcáit, ők lettek a város új, jópofa lakói.
Mindegyik törpének van saját neve, története, foglalkozása, hobbija és többnyire az adott hely jellegzetességére utal viccesen megjelenítve.
Ha arra jársz, akár úgy is tervezheted a napod, hogy elindulsz a törpék nyomába és felfedezed őket. Többféle térkép is van hozzá, valamint egy külön weboldal, ahol felsorolja az összeset a nevükkel és a hozzájuk kapcsolódó történettel együtt.
Nyelvtanuláshoz, gyakorláshoz is szuper olvasmány!
Az idő városa
Az állomásról gyalogosan sétáltunk a városközpont felé a Świdnicka utcán, a 20 percre lévő, lefoglalt szálláshoz. Itt aztán biztos, hogy nem unalmas a látvány!
Egyből felfigyeltünk a régi és újkori stílusok sokféleségére.
A műemlékjellegű épületek és templomtornyok mellől kikandikáltak a modern, magas irodaházak.
Bármerre is néztem, hirtelen egy időutazásban találtam magam a különböző korok között.
Az Óváros
Egy kicsit korán érkeztünk a szállásra, mert csak délután 2-től lehetett elfoglalni a szobánkat, de szerencsére addig ingyen megőrizték a bőröndünket, nem kellett mindenhova magunkkal cipelnünk. Nem volt nehéz elütni addig az időt. Hat perc múlva már a híres piactéren találtuk magunkat.
A Wrocławski Rynek Európa egyik legnagyobb óvárosi főtere. Teljesen elvarázsolt a mesebeli, színes lakóépületeivel.
Nincs két egyforma ház és mindegyik egy kicsit máshogyan szép. Körülölelik a tér közepén található régi, gótikus Városházát, amelyben jelenleg a Várostörténeti Múzeum és vendéglátóhelyek működnek.
A tér sok-sok látványosságot nyújt egyszerre: szobrokat, szőkőkutakat, törpéket, kézművesboltokat, éttermeket, utcazenészeket.
Minden sarkon játszott egy-egy utcazenész, mindegyik más-más stílusban, volt ott rock, klasszikus, népzene, verklizős bácsi és hang dobon játszó srác is.
Tovább sétáltunk az egész óváros kockakövekkel beborított kis hangulatos utcácskáin. Érdemes belesni a lakóházak udvaraiba is, mert mindenféle látványos rajzok, festmények, falfirkák, graffitik színesíti a kopott falakat.
Benéztünk a háborúban lerombolt, de már kívül-belül felújított, hatalmas vöröstégla templomokba, katedrálisokba is.
Néhány templomtoronyba fel is lehet menni, ahonnan gyönyörű látvány tárul az egész Óvárosra és beleshetsz a kőfalak által rejtett kis kertekbe, udvarokba.
Egy kis pihenés után délután a Szent Erzsébet-templom tornyába küzdöttük fel magunkat 300 lépcsőn csigavonalban. Szédületesen szép volt, igazán megérte! :)
A templomban egyik kihelyezett írásból megtudtam, hogy nevét az Árpádházi Szent Erzsébetről kapta (Węgierska Elżbieta).
Este megint visszatértünk ide, mert ingyenes orgonakoncertet lehetett meghallgatni Michael Engler, a 18. századi híres Sziléziai orgonaépítő által készített, és a napjainkban barokk stílusban újraépített orgonán.
Jól tettük, hogy kimozdultunk este is, mert csodás idő volt, kigyulladtak az épületek és az utcák fényei és megtelt a tér jókedvűen mulatozó fiatalokkal.
Ha már itt a téren ragadtunk, megkerestük a 750 éves, nemrég felújított, Európa egyik legrégebbi pincesörözőjét (Piwnica Świdnicka) , ami a régi Városháza egyik oldalában található. Hangulatos élőzene fogadott, szerencsére a pincérek hamar találtak nekünk egy szabad asztalt, ahova máris hozták az étlapot. Az ebédre elfogyasztott kedvenc żurek és pierogi után estére már csak egy kis sörkorcsolyára vágytunk, így kértünk egy vegyes hidegtálat (Deska Degustacyjna), melyen ötféle kézműves sajt, kolbász és sonkaszeletek voltak egy kis erdei gyümölccsel és tormával körítve.
Mindezek után fáradtan, de élményekkel tele hullottunk be az ágyba.
Folyó, hidak, szigetek, egyetem
Másnap, a teret elhagyva, elindultunk a következő felefedezőútra.
A hidak és szigetek bebarangolása előtt útba ejtettük az Odera partján található Egyetemi Múzeumot is, ahol négy, barokk stílusú termet lehetett megnézni,
az Zenei Auditoriumot és a Leopoldina Aulát, mely inkább emlékeztetett egy templom belsejére, mint egy előadóteremre.
A Matematika toronyba is felmentünk, ahonnan az Óváros, az Egyetem negyed, a hidak és a szigetek is jól látszottak.
Fentről könnyebb volt megtervezni, hogy merre is menjünk tovább.
Wrocławot a hidak városaként is említik, sőt Lengyel Velence titulussal is büszkélkedik.
A várost az Odera (Odra) szeli át, ami a második legnagyobb folyó Lengyelországban.
Az első szláv törzs több, mint tíz évszázaddal ezelőtt telepedett ide a folyó partjára, majd szépen lassan felépült a város is az Odera mellék- és holtágai közé.
Jelenleg 12 sziget és 220 híd teszi különlegessé Szilézia fővárosát. A legérdekesebb híd a Szent Mária Magdolna székesegyház két tornyát köti össze. Boszorkányok hídjának vagy Bűnbánó-hídnak is hívják.
A város legrégebbi része a Katedrális-sziget (Ostrów Tumski), itt majdhogynem minden sarkon van egy templom, és többnyire apácák és papok élnek, dolgoznak a szigeten. Itt található a Botanikus kert is.
Kissé megszomjaztunk, és úgy gondoltuk, hogy ezen a romantikus helyen igazán jól esne egy kávét elfogyasztani finom sütivel.
A Rajskie Ogrody (Mennyei kertek) nevű kávézó-étterem a csodaszép folyóparti kertjével máris elcsábított. Úgy tűnt, hogy a verebeknek is ez lett a kedvenc helyük, mert csapatokban csicseregve csipegették a maradék morzsákat a földről, sőt a mellettünk lévő üres székekre is bátorkodtak felrepülni kíváncsian várva, hátha lehullik még valami finomság.
A habos cappuccino mellé serniket (lengyel sajttorta) és szarlotkát (almásrétes) ettünk.
A szigeteket a fahídból acélhíddá alakított Tumski-hídon hagytuk magunk mögött, melyet a szerelmesek hídjának is hívnak. A folyó-menti sétányon mentünk vissza, ahol minden 50 méteren kínálják a sétahajókázást az Oderán.
Egyből az impozáns vöröstéglás Vásárcsarnok (Hala Targowa) felé vettük az irányt, mert itt akartunk vacsorázni a kiszemelt kézműves söröző- és ételbárban (Targowa - Craft Beer and Food).
Folytattuk a lengyeles ételek kóstolgatását, a savanyú uborkaleves (zupa ogórkowa) és sörben pácolt, kemencében sült csülök (golonka peklowana w piwie) után igazán jól esett a Kriek - natúr meggylével dúsított és együtt érlelt sörkülönlegesség.
Az utolsó napon már 10-kor el kellett hagynunk a szállást, azonban a buszunk csak este 6-kor indult vissza, így még szinte egy teljes napunk volt, hogy megnézzük még egy szeletét a városnak.
A bőröndünket továbbra is megőrizte a szálloda.
Ezennel villamosra szálltunk, mert messzebbre terveztük a nézelődést.
Csarnok, pergola, zenélő szökőkút, japán kert
Körülbelül félórás városnézős utazás után megérkeztünk egy nagy park kellős közepére, jobbra az Állatkert és balra pedig az Unesco Világörökségi listájára került Centenáriumi Csarnok, a hozzátartozó látványosságokkal. Erre vettük az irányt. A csarnok azért érdekes, mert a világ legnagyobb vasbeton középülete, a XX. század építészetének legjelentősebb alkotásai közé tartozik.
Előtte egy százméteres tűszobor magasodik. Mellette egy hosszú, virágokkal körbefutott pergola hívogatott egy romantikus sétára. Egy látvány - szökőkút rajzolódott ki a réseken,
ami egyszer csak zenélni kezdett a klasszikusoktól kezdve a könnyűzenés dallamokig. A felszökkenő vízcsóvák pedig ritmusra táncoltak. Este még látványosabb lehet a színes fényeivel.
Épp egy törpécskét fotóztunk nagy lelkesen, amikor odaszegődött mellénk egy biciklit toló úriember és ömlött belőle a szó lengyelül, hogy a legtöbb turista csak a törpéket fényképezi, aminek nincs semmi értéke.
Azt viszont nagyon kevesen tudják, hogy már 10 Wrocławban élő és munkálkodó Nobel-díjassal büszkélkedik a város. Utánanéztem, és valóban, nemrég a lengyel regényíró, Olga Tokarczuk nyerte el a tizediket.
Miután említettem az úrnak, hogy bár magyarok vagyunk, értem, amit mond, nem hagyhatta ki, hogy ne szavalja el a "magyar-lengyel két jó barát…" kezdetű megunhatatlan mondást.
A politizálásba is belefogott, de jobbnak találtuk, ha lassan elköszönünk egymástól és folytatjuk az utunkat.
A pergola másik oldalán egy gyönyörűséges Japán kertbe léptünk, egzotikus, buja növények, tavacskák, hidak, vízesés kápráztatja el az arra sétálókat.
Biztos vagyok benne, hogy ez a park a helyi családok, diákok, és turisták egyik kedvenc pihenőhelye lehet, távolabb a zajos várostól, de mégsem olyan messze. Itt található az Állatkert is, és a térképen láttam, hogy tovább sétálva egy kicsit vadonosabb, de annál inkább nyugodtabb részeken is el lehet tölteni az időt.
Még egy búcsúebédre visszavillamosoztunk az Óvárosba, mert két kedvenc ételem kimaradt, úgyhogy én ragaszkodtam hozzá, hogy zapiekankit és fánkot ebédeljünk és ne hagyjuk ki a málnaszörpös sört sem!
Lengyelországban minden nagyobb városban van legalább egy zapiekankarnia (melegszendvicses) és pączkarnia (fánkozó), ahol sokféle íz közül lehet választani.
Azért különleges, mert szerintem van egy titkos receptjük, ami egyedivé teszi ezeket a nassolnivalókat. Sehol máshol nem ettem még ilyen finom töltött fánkot és forró, gombás-sajtos bagettet.
Elképzeltem, hogy igazán jó lehet itt is diáknak lenni, nemcsak a rengeteg beülős hely miatt, hanem a parkokban, látnivalókban és kulturális programokban bővelkedő nagyvárosi életérzés miatt.
Írtam a cikkről egy összefoglalót is lengyelül és van hozzá lengyel - magyar szószedet, továbbá néhány párbeszédes szituáció, amiben én magam is most részt vettem.
Regisztráció után itt tudod letölteni.
Tetszett a cikk? Egy Facebook megosztással segíthetsz, hogy máshoz is eljusson.
Megosztás Facebookon